Meg Cabot: A neveletlen hercegnő naplója - sorozat

forrás: libri.hu

10 dolog, amiért imádtam:

1. Az a nagyon csajos-klasszikus könyv, néhol sírósan, de inkább nevetősen, összességében mégsem gejl módon romantikus.

2. Mindenki csak annyira gonosz benne, amennyire az adott szituáció megkívánja - ennek megfelelően a pozitív karakterek sem tökéletesek, mindenki hibázhat, s ha akarja, jóvá teheti a vétkét. A lényeg minden kötet végkicsengésében: melózni kell mindenért - jó jegyért, jó állásért, kapcsolatért, jó alakért, még akkor is, ha hercegnő vagy.

3. Szuperjó pasik vannak benne - a főfiú különösen érdekelne "élőben". :)

4. Sok-sok utalás a filmre, s a kettő közti különbségre - kár, hogy a filmgyártók nem ragaszkodtak jobban a könyv sztorijához és karaktereihez.

5. Ha már itt tartunk, pár fő különbség: Mia apja nem halott, Mia nem szakít végleg Michaellel, nem neki kell irányítania Genoviát, nem kell férjhez mennie rögtön a suli után, ráadásul az öreg hercegnő egyáltalán nem Julie Andrews....

6.... sokkal inkább Janice Dickinson, Liza Minelli és Victoria Beckham keveréke. Na, őt kellett volna filmvászonra vinni! :)

7. Minden szituáció, csavar, intrika és megoldás teljesen természetesen következik be a karakterek jellemének, élettani sajátosságaiknak és életterüknek megfelelően. Hiteles minden sora, mégha egy nemlétező ország nemlétező hercegnőjéről szól is.

8. Az író kedvesen, de határozottan, szép érvekkel védi meg a(z igényesen) szórakoztató műveket, amelyekre igenis szükség van, hiszen muszáj lazítani, nevetni, kiengedni kicsit, nem lehet minden nap a Háború és békét olvasni munkába menet a metrón!

9. Ha, tetszik, ha nem, tökéletesen bemutatja a csajok lelkivilágának működését, ezért nemcsak lányoknak-asszonyoknak, de apáknak és barátoknak (olyan barátoknak) mindenképp kötelező olvasmány legalább az egyik kötet. Oké, lehet, hogy nektek kicsit sokkoló, de utána sok-sok-sok dolog tiszta lesz a csajokkal kapcsolatban. Szerintem megér egy próbát!

10. Szuper humora van az írónak, rengeteget lehet rajta nevetni (legalábbis sokkal többet, mint a filmen, ami inkább a cuki-faktorra gyúrt), s köztük is mindent visz az a rész, ahol Mia hercegnő 10 pontban megindokolja, miért a Baywatch a kedvenc sorozata. :D

Amin még lehetett volna dolgozni: 

1. A film egyetlen, de nagyon határozott előnye a sűrítés volt - kicsit soknak éreztem 10 kötetre széthúzni a sztorit, bár a történetvezetés minden esetben indokolta.

2. És ez a másik fájó pont: fordulatos és sok csavarral megtekert sztori mindegyik kötet, mégis az egyes részek felépítése kissé fájóan egyforma: minden részben van egy nagy próbatétel, amelytől Mia retteg, számtalan tanácsok kap, hogy miként oldja meg a helyzetet, mire ő vállalva minden kockázatot a saját megoldását választja, ebből hatalmas botrány keletkezik, de a végén minden jóra fordul. 

Mindent összevetve ajánlom a könyvet minden korosztálynak 12-13 évtől felfelé, mert helyes sztori, van benne sok-sok érzelem, fejlődés, megpiszkál néhány társadalmi, környezetvédelmi kérdést is, ráadásul mindkét oldalról, plusz olyan helyzetekkel dolgozik, amelyekkel (a hercegnőséget leszámítva) minden nap találkoznak a tinik, a szüleik, a tanáraik (hercegnőknél a testőreik...), s oké, lehet, hogy "csak" szórakoztató mű, de gondoljunk bele: viccesnek lenni egyáltalán nem könnyű! Úgyhogy fanyalgás helyett csak élvezzük a könyv könnyed sorait és azt, hogy itt jótündérek nélkül, a "valós életben" lehet happy end és boldogan éltek, amíg meg nem!

forrás: fanpop.com

Leiner Laura: Szent Johanna Gimi

forrás: nyugat.hu

A recept látszólag pofonegyszerű: tizenévesek, kamaszkori problémák, egy helyes srác, egy bénázó csaj, plusz egy saját szabályrendszerrel bíró környezet, adott esetben egy budai elitiskola, ahová olyan szakkört és tantárgyat pakolhat be az író, ami csak megfelel karakterei elképzeléseinek, s máris kész a kasszasiker, a nagy sztori, a lányszíveket évekig megdobogtató, rongyosra olvasott, nagybetűs KÖNYV. Bejött ez már eddig mindenkinek J.K. Rowlingtól kezdve Stephanie Meyerig, akik csak nyomokban használták a fenti kliséket, s nagyot tarolt vele Mag Cabbot, A neveletlen hercegnő szerzője, akitől aztán még kész fordulatokat is átvett Leiner ("Köszike, puszika!" - No comment...), azonban valahogy mégsem sikerült nálam befutnia. A tiniszíveket, persze, annak rendje és módja szerint a marketing szempontoknak megfelelően gondosan kikövezett úton azért elérte, annyira, hogy az utolsó kötet megjelenése valóságos hisztériába torkollott, s gondoltam, ezen a szuper hétvégén végre eljött az idő, hogy én megismerkedjem Magyarország aktuális kedvenceivel. 

Hát, ha nagyon elcsépelt akarnék lenni, jöhetnék a klasszikus idézettel, hogy "kicsi is, sárga is, de legalább a miénk", de igazából még ez sem tudott jobb kedvre deríteni olvasás közben. Egyszerűen nem értettem az első kötetet olvasva, hogy miért is született meg ez a könyv? Mit keres a papíron ez a rengeteg értelmetlen sor, ami végül nem vezet sehová, nem mesél el semmit, nem állapít meg semmit, még csak nem is jellemez igazán, egyszerűen csak... csak van. A fent említett három sikeres szerző alapvetően azért tudott egy tinikönyvvel elérni milliókhoz, mert a sokszor banális történetek mögött nyomokban némi tartalmat, és mellé jókora érzelmi töltetett tudtak elénk tárni, magyarul lehetett jókat nevetni és olykor sírni is rajtuk, képesek voltak megérinteni és be is nyomni ezeket a kapcsolókat, mégha hatásvadász módszerekkel is, de sikerült, s ha nem is életünk meghatározó olvasmányai a HP-könyvek meg a vámpír sztorik, azért kamasz(lány)ként vállalható olvasmányok. Ezzel szemben a Szent Johanna Gimi első kötetében csak úgy megtörténik minden, magától értetődik minden, s gyakorlatilag csak annyira váratlan és izgalmas egy-egy fordulat, mint a papucsállatkák nemi élete. Hőseink új iskolába kerülnek, a főszereplő csaj országos hírű kétbalkezes, ennek ellenére mégis felvették az elit gimibe, ahol hamar az olvasókör meghatározó alakja és az iskolaújság elismert szerkesztője lesz, sőt, még az osztály szépfiúja is felfigyel rá, miközben két legjobb barátja végig mellette áll, hogy érzelmi viharai között támogassák, mi pedig csak azon izgulhatunk, hogy egy-egy utalás mikor válik eseménnyé. Nincs tétje a versenyeknek, nincs izgalom a bál előtt, nincsenek szégyellős szemezések és tenyérizzadós dadogások, még csak egyetlen érdekes karakter sem jelenik meg, semmi. Egyszerűen olyan érzésem volt olvasás közben, mintha egy számítógép írt volna egy divatos hatású, népszerűnek szánt könyvet bizonyos sablonszereplők, sablonhelyszínek, sablonérzelmek és sablonesemények alapján, de gondolat és érzések híján. 

forrás: bookline.hu

Azt meg aztán végképp nem értettem, hogy minek indul el bizonyos szálak alapján, ha végül azoknak nincs funkciójuk? Csak egy példa: a helyszín francia tagozatos, országosan elismert hírű elit iskola. Jó hírű suliknál alapkövetelmény, hogy nem lehetsz totál zokniagyú, tehát mit keres a sztoriban Virág? Nem igazán lehetsz bukott, lusta dög, tehát mit keres itt Cortez? És amúgy is, létezik ma még egyetlen, átlag általános iskolában nevelt tinédzser, aki franciául tökéletesen dumál, angolul meg egy szót sem tud kibökni? Tehát mit keres itt a főszereplő Reni? Olvasás közben először azt vártam, majd magától elragad a történet, aztán a felénél elkezdtem figyelni, kombinálni, reménykedni, hogy csak lesz valami izgi, valami sztori, sasoltam a perzselt szívű fiatalok minden mozdulatát, hogy majd tuti ő vagy ő lesz, akire eddig nem figyeltem, és meg fog lepni, jön valami váratlan fordulat, ami az egész lapos történetet feldobja, csak vártam, lestem, figyeltem... aztán egyszercsak vége lett. Komolyan mondom, zavarba jöttem, s rögtön neki is láttam  a második kötetnek. Aztán a negyedénél mindenestől letettem. 

Nem tudom, hogy a kiadónak vagy valamilyen mentornak van-e felelőssége beleszólni, mielőtt egy-egy könyv nyomdába kerül (nyilván ez nem az a kategória, aminek minden szaváért vért izzadt a szerző, ezért egy hangot sem változtatna rajta), mindenesetre nem ártott volna, ha többen ránéznek a "műre", mert ez ebben a formában zajos (kassza)sikere ellenére is kínos.