 |
| forrás: bookline.hu |
Ami tetszett: Ugyan sokak szerint gusztustalan dolog a világ elé tárni a hálószobatitkokat, most mégis éreztem némi elégtételt amiatt, hogy ez a kicsit egyszerű gondolkodású lány, aki annyi nős/kapcsolatban élő szuperkannal jött össze, most végre letöri a pasik szarvait, akik eddig szabadon, mindenféle gátlás és lelkiismeret-furdalás nélkül vittek szobára mindenkit, aki élt és mozgott (hiszen az, gondolom, kétségtelen, hogy annak ellenére, hogy Niki az első, aki ezeket a "románcokat" felvállalja, azért az említett népszerű sportolók nagy része ugyanezt műveli, csak éppen pasiktól ez kevésbé megbotránkoztató). A másik, amiben bátornak tartom, a masszőrös-molesztálós ügy. Nyilván nem voltam mellette, és lehet, hogy volt túlzás az elmeséltekben, de pont azért, mert egy gyereklánynál, főleg, ha kénytelen utasításra félmeztelenül masszíroztatni magát, már az is kiveri a biztosítékot, ha egy vén hapsi nyálcsorgatva néz rá, éppen emiatt kellene különösen körültekintően bánni velük, egyetlen fél mondattal vagy mozdulattal sem szabad utalni semmi olyanra, amitől úgy érezheti, molesztálták. Aki erre nem képes, az ne foglalkozzon gyerekekkel.
Ami nem tetszett: Nagyon zavart az állandó ambivalencia a szerző könyvhöz való hozzáállásában. Egyfelől hirdeti, hogy mennyire vagány kislány, mindent elmond, nem szégyelli, amit tett, másfelől vagy hatszor leírja, hogy az édesanyja és a nagymamája még véletlenül sem olvashatja el a sztorit. Akkor most hogy van ez? Éppen a legfontosabbak előtt nem mer emelt fővel állni? Hol marad a vagányság? Aki felnőtt és szembenéz a múltja egy darabjával, annyira nyíltan, hogy ezt egy egész ország előtt ki is tárgyalja (ami kínos témák esetén nem feltétlenül kötelező...), annak egyszerűen a tiszta vizet öntés és az őszinteség természetéből fakadóan muszáj lenne, sőt, elsőként a legfontosabbak előtt kellene kimondani az egészet ahhoz, hogy hiteles legyen a felvállalás. Ennek folytatása a második "nem tetszett" pont: a felelősség folyamatos elhárítása. Egy felnőtt ember, aki döntései és azok következményeinek teljes tudatában éli az életét, nem keres folyamatosan magyarázatot és felmentést azért, amit tesz. Niki könyvében viszont mást sem olvashatunk, mint okkeresést arra, hogy miért történt mindez így, s hogy valójában ő micsoda szerencsétlen áldozat. Persze, szomorú és nehéz dolgokon ment keresztül, valószínűleg mindenki kiborult volna az apás-mostohaapás sztorin, a molesztáláson, s nehéz lehet elviselni a folyamatos feszültséget, a teljesítménykényszert is, és valahogyan nyilván ki kell ereszteni a gőzt. Oké. Még az is vállalható, hogy ő ezt állandó partnercserével kívánta megoldani - ha kölcsönös volt a vonzalom, és senki sem várt többet, lelkük rajta. De azt gondolom, hogy fölösleges ezért a fenti nyomorúságokat felhozni mentségül, mivel a döntést minden egyes esetben ő, Niki hozta meg, s lehetett volna más választása is. Az meg, hogy Facebook-generáció, meg mittudomén, gyors életritmus, és micsoda hibás a társadalom... Hát ebben is van valami, bár Niki 12-13 éves korában még pont nem a FB volt a menő, az inkább a mostani gyerekekre veszélyes, úgyhogy ha jogos is a felvetés, az ő helyében nem helytálló.
Amitől kibuktam: A legtöbb sztori viszonylag érdekes volt, egyfajta fura egyveleg a pasikról, férfiasságukról, csábítási trükkjeik néha viccesek, néha izgalmasak voltak, sőt, kifejezetten vagánynak tartottam, hogy legtöbbször maga Niki választott, vadászott, nem várta el, hogy meghódítsák, ha kellett neki valaki, azt megszerezte. Egy történet mégis szíven ütött, mert abban az esetben nem magát, nem is a pasit, hanem egy másik nőt alázott meg. Egy nős pasit csábított el, kihívásnak érezte, hogy meg kell hódítania, mivel a hapsi boldog kapcsolatban élt, nemrég született gyereke, szerette a párját, s neki, a saját megnevezése szerint "női b*szógépnek" muszáj volt ezt a férfit is megszereznie. Nem érzelem, nem szerelem hajtotta, csak az, hogy elvegye a másiktól. Sikerült is neki, s együttléteik után elégedetten vihogott magában, hogy milyen jó neki, hogy ő a "másik" nő. Ez szerintem ízléstelen és nőként vállalhatatlan. A másik, amire viszont a kiadónak lehetett volna szeme, mert nem biztos, hogy jó hírüket növelte: hogyan adhatnak ki, kedves Ulpius egy olyan könyvet, amiben ilyen sokszor, és ennyire nyíltan vállalja az író, hogy számos alkalommal mindenféle védekezés nélkül szexelt? Ha a szerzőben nem volt ennyi felelősségérzet, legalább az egyik felnőttben lehetett volna, aki a közelében tartózkodott.
 |
| forrás: life.hu |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése