Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

forrás: lira.hu

A cím alapján ismét egy nyálas-romantikus tiniregényt sejthet az olvasó, ám már az első oldalakat olvasva eltűnik a fejéből az összes ismert forgatókönyv, s kezdi kapiskálni, hogy talán többről lehet szó... Hát, ha nem is sokkal többről, de legalábbis eléggé másról, eléggé mai, húsbavágó, sokakat érintő témáról, amiről nem beszélgetünk, mert az emberek egy részének nagyon fáj, a többieknek meg már túl  természetes. 

A regény főszereplője, Haley, elvált szülők egyetlen lánya, aki éppen apja esküvőjére "igyekszik" - annyira, hogy a nagy "sietségben" sikerül lekésnie a gépét, s a másik járaton, bizonyítva, hogy véletlenek márpedig nincsenek, ő is párra talál. Közhelyes történetnek tűnik, és valahol talán az is, bár tartogat egy-egy csavart, néhány aranyos poént, de legesleginkább sok-sok kimondott-kimondatlan érzelmet, sérelmet, kérdést, és választ a tinik és a felnőttek szemszögéből egyaránt.

Tetszett benne, hogy bátran, kertelés nélkül kérdez és ad választ az író, meg is lepődtem kicsit, hogy nő írta, annyira sallangmentes és letisztult a stílusa. Nem szexista megjegyzés akart lenni a fenti mondat, hiszen tény, és való, hogy mi, nők, szeretjük kicsit túlreagálni, túlbonyolítani, túlkombinálni a dolgokat, ahelyett, hogy egyrészt elfogadnánk az új élethelyzetek, másrészt kicsit kiélveznénk a pozitív eseményeket. A könyvben szereplő két pasi, az apuka, ill. Haley fiúja nagyon férfias, egyenes, korrekt pasik, szimpatikus karakterek, nyugisak, okosak, mindenki ilyen párra vágyik. Már csak az a bibi, hogy a papa bölcsességét immár egy másik nő, s várhatóan egy újabb gyerkőc is élvezheti, míg Haleynek és anyukájának jutott a depi, a gyász 5 fázisa, meg az, hogy felváltva szedték össze egymást a padlóról, mialatt a papa az új állás, az új baráti kör és az új szakáll mellé egy új feleséget is beújított. Ez pedig már az az oldal, ami egyáltalán nem volt szimpatikus. Természetesnek, sőt, szinte örömtelinek beállítani egy ilyen eseményt, s párhuzamba állítani apa új esküvőjét egy temetéssel, mint sokkal rosszabb variációval... Na, ez kifejezetten nem elegáns. Ahogy azt is erőtlennek és elcsépeltnek éreztem, hogy ilyen mondások tartották a regény pilléreit, mint: "Jobb valakit ismerni, szeretni és elveszteni, mint egyáltalán meg sem ismerni." Köszi, ezzel aztán a hősnő sem érezte magát kiengesztelve.

forrás: bookdivas.com

S valahol azt éreztem, hogy az író maga sem... Hiába próbálta arra terelni a végső kicsengést, hogy milyen nagyszerű dolog megtalálni egy új szerelmet, ha elfáradt egy kapcsolat (nem volt veszekedés, verekedés, utálkozás, egyszerűen nem küzdöttek egymásért, ami elég gáz, és nem mellesleg a papa következő kapcsolata számára sem a legjobb ígéret...), egyszerűen gyenge jellemre vall. S hiába az apa magvas gondolatai, nagy időket megélt ember bölcsességének tapasztalatai, ha a valóságban nem működhetnek a szónoklatok és útmutatások mondatai. 

Működik viszont ehelyett Haley kamaszos őszintesége, értetlen kérdései, felnőtt és gyerek lét határán egyensúlyozó lényének bizonytalanságai, kitörései. Minden könnycseppje hiteles, minden kiáltása drámai, szó szerint együtt sírtam vele. Kérem a végére a szirup helyett a valódi feloldást, enélkül nem lehet másik könyvbe kezdeni!!!