Jennifer E. Smith: Vajon létezik szerelem első látásra?

forrás: lira.hu

A cím alapján ismét egy nyálas-romantikus tiniregényt sejthet az olvasó, ám már az első oldalakat olvasva eltűnik a fejéből az összes ismert forgatókönyv, s kezdi kapiskálni, hogy talán többről lehet szó... Hát, ha nem is sokkal többről, de legalábbis eléggé másról, eléggé mai, húsbavágó, sokakat érintő témáról, amiről nem beszélgetünk, mert az emberek egy részének nagyon fáj, a többieknek meg már túl  természetes. 

A regény főszereplője, Haley, elvált szülők egyetlen lánya, aki éppen apja esküvőjére "igyekszik" - annyira, hogy a nagy "sietségben" sikerül lekésnie a gépét, s a másik járaton, bizonyítva, hogy véletlenek márpedig nincsenek, ő is párra talál. Közhelyes történetnek tűnik, és valahol talán az is, bár tartogat egy-egy csavart, néhány aranyos poént, de legesleginkább sok-sok kimondott-kimondatlan érzelmet, sérelmet, kérdést, és választ a tinik és a felnőttek szemszögéből egyaránt.

Tetszett benne, hogy bátran, kertelés nélkül kérdez és ad választ az író, meg is lepődtem kicsit, hogy nő írta, annyira sallangmentes és letisztult a stílusa. Nem szexista megjegyzés akart lenni a fenti mondat, hiszen tény, és való, hogy mi, nők, szeretjük kicsit túlreagálni, túlbonyolítani, túlkombinálni a dolgokat, ahelyett, hogy egyrészt elfogadnánk az új élethelyzetek, másrészt kicsit kiélveznénk a pozitív eseményeket. A könyvben szereplő két pasi, az apuka, ill. Haley fiúja nagyon férfias, egyenes, korrekt pasik, szimpatikus karakterek, nyugisak, okosak, mindenki ilyen párra vágyik. Már csak az a bibi, hogy a papa bölcsességét immár egy másik nő, s várhatóan egy újabb gyerkőc is élvezheti, míg Haleynek és anyukájának jutott a depi, a gyász 5 fázisa, meg az, hogy felváltva szedték össze egymást a padlóról, mialatt a papa az új állás, az új baráti kör és az új szakáll mellé egy új feleséget is beújított. Ez pedig már az az oldal, ami egyáltalán nem volt szimpatikus. Természetesnek, sőt, szinte örömtelinek beállítani egy ilyen eseményt, s párhuzamba állítani apa új esküvőjét egy temetéssel, mint sokkal rosszabb variációval... Na, ez kifejezetten nem elegáns. Ahogy azt is erőtlennek és elcsépeltnek éreztem, hogy ilyen mondások tartották a regény pilléreit, mint: "Jobb valakit ismerni, szeretni és elveszteni, mint egyáltalán meg sem ismerni." Köszi, ezzel aztán a hősnő sem érezte magát kiengesztelve.

forrás: bookdivas.com

S valahol azt éreztem, hogy az író maga sem... Hiába próbálta arra terelni a végső kicsengést, hogy milyen nagyszerű dolog megtalálni egy új szerelmet, ha elfáradt egy kapcsolat (nem volt veszekedés, verekedés, utálkozás, egyszerűen nem küzdöttek egymásért, ami elég gáz, és nem mellesleg a papa következő kapcsolata számára sem a legjobb ígéret...), egyszerűen gyenge jellemre vall. S hiába az apa magvas gondolatai, nagy időket megélt ember bölcsességének tapasztalatai, ha a valóságban nem működhetnek a szónoklatok és útmutatások mondatai. 

Működik viszont ehelyett Haley kamaszos őszintesége, értetlen kérdései, felnőtt és gyerek lét határán egyensúlyozó lényének bizonytalanságai, kitörései. Minden könnycseppje hiteles, minden kiáltása drámai, szó szerint együtt sírtam vele. Kérem a végére a szirup helyett a valódi feloldást, enélkül nem lehet másik könyvbe kezdeni!!!

Libba Bray: Rettentő gyönyörűség-trilógia

forrás: libri.hu

Szeretnél egy jó könyvet olvasni? Egy csajos sztorit, angol úrikisasszonyokról, lánykollégiumról, szerelemről? Valami jó kis cukorszirup kellene? Akkor ne ezt a könyvet válaszd? Persze, igazak a fenti sorok is, mert jó a könyv, Angliában játszódik, kollégium is van, meg lányok, de ez a könyv sokkal több réteget és sokkal másabb hangnemben piszkálgat, mint várnánk. Alapvető izgalmas tulajdonsága, hogy senki és semmi sem egyértelmű benne, nincsenek zsánerek, a gonosz sem velejéig romlott, a jó sem szeplőtlen tiszta, a szegény lány sem önzetlen és feltételek nélkül jó, s éppen ezért nem is jár neki alanyi jogon a happy end, de kitartással és küzdőszellemmel eléri a célját. Ahogy eléri a két gazdag kisasszony is, bár az ő sztorijuk a könyv végeztével nem teljesen happy és a legkevésbé sem end, sokkal inkább egy új és izgalmas kezdet. Olyan életek kezdete, és olyan sorsok vállalása, amelyek valós alakjukban sok-sok társadalmi változás hírnökei lehettek a könyv említette években. S hogy a kettő közti űrt, a sablonszerű indulás és a kissé szokatlan befejezés közti három kötetet mi tölti be? Elsősorban egy párhuzamos világ, egy varázslatos birodalom, ahol minden lehetséges, sőt, még annál is több, s éppen ezért a legnagyobb mélységek és magasságok felismerésére a legjobb terület, egészen addig, amíg kezelni tudjuk a szabadjára engedett vágyakat, indulatokat és a velük járó következményeket. A varázsvilág csodás, burjánzó dzsungelszerűsége mellett is logikusan, szinte festményszerűen megrajzolt egész, ahol pokoli és mennybéli teremtmények meglepően emberi érzésekkel és lélekkel bírnak, cserébe láthatjuk saját világunk emberszabású lakóit, akik viszont földhöz kötöttségükkel együtt is sokszor égi tisztaságú máskor éppen förtelmesen mocskos jellemvonásokat mutatnak, társadalmi, földrajzi vagy éppen nembéli különbségektől függetlenül. Örömmel olvastam a 21. század kamaszlányainak írt regénytrilógiában többek között olyan kérdésekről, mint nemek egyenlősége, szexuális identitások sokszínűsége és elfogadásának nehézségei, női szerepek és a választás nehézsége, azonban a sorozat végeztével kissé csalódottan konstatáltam, hogy a sok-sok gondolatokat indító mondat csak a felszínt kapargatta meg, valódi felismerések nem történnek. Valahol, persze, érthető és nem is elvárt, hogy a női jogok harsogó kiáltványa legyen a könyv, márcsak stílusa, és varázslatai ellenére is erősen racionális hangvételét illetően sem férne bele erőteljes, megrázó katarzis, mégis, picivel több gondolat elfért volna azon az ezer oldalon... Összességében ajánlott, szórakoztató, de nem rohasztja le az ember agyát, a második kötet pedig egyenesen letehetetlen. Remek!

forrás: bookpage.com